2017. augusztus 18., péntek

Fiúszobák a nappaliban - 1. rész

Amikor még csak kacérkodtunk a Manzárddal, eszünkbe sem jutott, hogy a hatalmas kétszárnyas ajtóval hívogató, impozáns nappali funkciót vált(hat). Egész egyszerűen csak bűvölve álltunk a lenyűgöző térben, és tudtuk, hogy megérkeztünk - részletek ITT.

Aztán összevetve a vágyakat és lehetőségeket, gyorsan formát öltött a jövő: a konyha-étkező-nappali a tetőtérben, míg a fiúk hálói a korábbi nappaliban kapnak helyet. Nem mondom, hogy eleinte nem volt  kétely, de aztán az első perctől működött, klassz így - szeretjük.

Mutatom rajzon, hogy mit is terveztünk:




És képeken a srácok birodalma anno - innét indultunk:



Itt nézetben talán még jobban látszi, hogy miben is gondolkodtunk:


A nagy teret úgy osztottuk fel, hogy lecsíptünk egy keskeny, de még éppen bútorozható sávot, ami előszobaként, és egyben gardróbként is funkcionál. Ez a rész amúgy a lakás működése, használhatósága szempontjából kulcs, mert itt a hatalmas szekrények mindent elnyelnek - ágynemű, sícuccok, varrógép... - így nincs rumli, renájzli. A maradék - közel négyzetes teret pedig a két ablak adta raszterben kettéosztottuk.

A válaszfalak gipszkartonból épültek, mert ez a száraz (víz nélküli) építéstechnológiának köszönhetően nagyon gyorsan készül, és mellé még könnyű szerkezet is.

A kivitelezés képei sajnos jellemzően este, telefonnal készültek :( - bocsánat!

Mivel viszonylag  keskenyek az új szobák, ellenben a belmagaság tekintélyes, adta magát az ötlet, hogy a háló rész fel, galériára kerüljön. A galéria közvetlen a bejárat felett, az ablakokkal szemközti falon kapott helyet, így sem esztétikailag, sem fény szempontjából nem zavaró, nem árnyékolja a szobát.

Szerkezete zártszelvény oszlopok és keret, pallóval, lambériával borítva. Sz'tem a szerkezet azért jobb így, vasból, mert ez az anyag nem vetemedik, nem csavarodik, mint a fa, így nem is nyikorog, és nagyon masszív.


A galéria szerkezetét mester készítette, de csak ennyit, a többi, fa részeket (létra, mellvéd) mi magunk terveztük kivitelezni. Így, amikor beköltöztünk még nem volt feljáró, a gyerekek létrákon mászkáltak fel-le, amit ők nagyon, én sokkal kevésbé élveztem :)


A bútorozást, ruhatárolást első körben - ÁTMENETILEG! - úgy gondoltuk, hogy a meglévő holmikkal oldjuk meg, aztán ahogy alakul a korlát, feljáró, galéria alatt épülő nagyszekrény sorsa, ahhoz alakítjuk a szoba többi elemét is. 

Hogy őszinte legyek, beköltözéskor sem szín, sem stílus, sem egyéb preferenciák nem játszottak. A gyerekek örültek, hogy van külön szobájuk, mi pedig az új lakásnak, és ez a projekt - a gyerekszobák - nem élvezett EDDIG feltétlen elsőbbséget…

Szóval, ez az átmenet "kissé" :) elhúzódott, de reményeim szerint épp a legeslegvégét! járja, szóval...

FOLYT. KÖV. A KÖVETKEZŐ BEJEGYZÉSBEN!

Annyit elöljáróban, hogy vannak - a srácokkal leegyeztetett! - tervek, sőt, megvan leszabva! a korlát és szekrénybeépítés anyaga, és túl vagyunk a "legyenMINDENfekete!"-n is :)

Ha tetszett az írás, és érdekel a folytatás, csatlakozz a blog Facebook oldalához! -
ahol minden nap új infókkal, és örömmel várlak :)


"Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek!
Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, 
majd megtudjátok!"
Ézsaiás 43:18-19

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...